dec
29

 Cukorbetegség. A szó hallatán egy középiskolai osztálytársam jut eszembe. Az első osztályfőnöki órán kérte meg a tanárnő, hogy meséljen nekünk erről a betegségről. Bár már korábban hallottam róla, nem igazán tudtam, hogy mitől lehet ártalmas a cukor. Ő elmondta nekünk, hogy a betegség lényege, hogy a szervezete nem termel elegendő inzulint, így nem tudja feldolgozni a szőlőcukrot (glukózt). Megtudtunk, hogy a normál vércukorszint 6,0 körül van. Ha 4,0 alá csökken, akkor túl alacsony, ha pedig 10,0 fölé emelkedik, túl magas az érték.

A túl alacsony cukorszintre a szőlőcukor a legjobb megoldás, hiszen ez az a cukor, ami a leggyorsabban szívódik fel a szervezetben. A túl magas értéket pedig inzulinnal lehet csökkenteni. Osztálytársam elmondása szerint minden cukorbetegségben szenvedő személynél van szőlőcukor és inzulin. Azonban a cukorszintet ránézésre nem lehet megállapítani, erre egy külön kis mérőalkalmatosságot hoztak létre. Lényege, hogy egy vékony tűvel megbökik az ujjukat és vért cseppentenek egy kis papírra. Ezt a papírt beteszik a gépbe, mely rövid időn belül kiírja a cukor szintjét. Középiskolai tanulmányaim alatt kerültem olyan helyzetbe, hogy a cukorbetegségben szenvedő osztálytársam vércukorszintjét nekem kellett megmérnem. Szerencsére még eszméleténél volt annyira, hogy utasításokat adjon a művelet elvégzéséhez.

Mint a legtöbb betegségnek, a cukorbajnak is több fajtája van. Legjobb esetben diétával orvosolható. Azonban sajnos ez sem mindig sikeres. A már kialakult betegségnek is több típusa van. Ezeknek okai, kialakulásuk és tüneteik is eltérnek. Létezik még terhességi diabétesz is, mely legjobb esetben a terhesség végével eltűnik.

Az ő esetében ez egy öröklött betegség. Figyelnie kell, hogy mit fogyaszt és e mellett a főbb étkezések előtt inzulint kell magának beadnia.

A mai orvostudomány sajnos még nem tudja megóvni a cukorbetegségre hajlamos egyéneket, de a rizikófaktorok csökkentése és a mihamarabbi kezelések megkezdése segíthet a szövődmények csökkentésében.

A bejegyzés trackback címe:

https://narancsborkezelese.blog.hu/api/trackback/id/tr733505355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása