Ma szeretnék beszámolni egy számomra új, hihetetlen élményről. Eddigi életem során a versenytánccal még nem találkoztam, és őszintén nem is mutattam felé nagy érdeklődést. A versenytánc eleganciája, a mögötte búvó tudás, tapasztalat, a mozdulatok lágy összhangja mindmáig hidegen hagyott. Most lehetőségem adódott arra, hogy versenytáncot élőben is láthassak, s átérezhessem az egész hangulatát. Mind a fiatal, mind a már tapasztaltabb táncosok játéka lenyűgözött és bemutatta nekem a versenytánc igaz szellemét. A standard táncokat találtam a legszebbeknek, még a quicksteppel is megismerkedhettem, amely nagy élményt jelentett.
A versenytáncok királynőjének mégiscsak az angolkeringőt tartom. A táncosok kissé merev tartással lágyan járták át a táncparkettet, összhangjukat és szépségüket a közönség néma figyelemmel kísérte. A versenytáncot, mint művészeti ágat eddig nem igazán ismertem el, de ez már a múlté. A táncosok virtuozitása Paganini hegedűjátékához hasonlított leginkább, főként amikor Jive-ot táncoltak. Ez egy gyors ütemű versenytánc, amely igen látványos és az az érzése támad az embernek, hogy igen, ezt ő biztos nem tudná megcsinálni. A latin amerikai táncok mindenkit elvarázsoltak, ezek a versenytáncok az embert szinte a napsütéses Dél-Amerikába repítik. A versenytáncok pontozását nem értem, hogy miként történhet hisz minden egyéni és párban táncoló bravúrosan szerepelt. Meg kell még említenem a versenytáncosok ruháit is, amelyek igazi szín- és forma kavalkádot alkottak. Az egész verseny impozáns előadásként hatott rám és a versenytánchoz való viszonyomat örökre megváltoztatta. Csak azt sajnálom, hogy már idős vagyok ahhoz, hogy versenytáncossá válljak, ahhoz, hogy én is színpompás ruhákban rójam a versenytáncosok fényes parkettáját.
