már
3

Nyelvtanfolyamok

Címkék: nyelvtanfolyam | Szerző: joejudge | 2:34 pm

 Magántanár vagy nyelvtanfolyam? – ez a kérdés a legtöbb emberben felmerül, ha felnőtt fejjel ismét tanulásra adja a fejét. Egyik sem – vágná rá egyből a választ - majd ellavírozok kézzel-lábbal; pedig érdemes keresgélni, hiszen a megfelelő nyelvtanfolyamot vagy tanárt megtalálva a megszerzett nyelvtudáson kívül kellemes élmények várnak ránk, és egy nyelvtanfolyamon akár még új barátokat is szerezhetünk.

 

A nyelvtanfolyam mellett szól, hogy együtt minden könnyebb – nem csak fogyókúrázni vagy futni, hanem magolni is -; velünk azonos szinten állókkal beszélgetve gyakorolhatunk, így garantáltan érteni fogjuk őket; és az új „osztálytársakkal” óra után szimpátia esetén akár be is lehet ülni sörözni. A nyelvtanfolyam hátránya viszont, hogy túl nagy létszámú csoport esetén a tanár nem tud akkora figyelmet szentelni egy-egy embernek, ami nem túl szerencsés. További hátrány, hogy akik az iskolában is hajlamosak voltak a lógásra, előszeretettel hagynak majd ki egy-egy alkalmat a nyelvtanfolyamon is. A magántanár esetében azonban ettől nem kell tartani, főleg, ha az illető házhoz jön, hiszen a küszöbön toporgó tanárt keveseknek van szívük kidobni, „sürgős lustálkodhatnák” jeligével. Úgyhogy, aki többször tapasztalta már magán az előbbieket, inkább válassza a nyelvtanfolyamot.

 

Illetve, a nyelvtanfolyam remek hely az ismerkedésre is, hiszen a közös érdeklődés már ugye meg is van – mindketten szeretnétek megtanulni angolul, kínaiul vagy éppen malajálamul -, így lehet beszélgetni az adott ország kultúrájáról, ki lehet együtt próbálni egy éttermet, meg lehet nézni egy filmet eredeti nyelven a moziban - így már meg is van az ürügy a randira. És ha minden jól megy, ötven év múlva lehet mesélni az unokáknak, hogy a mami és a papi egy nyelvtanfolyamon találtak egymásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://narancsborkezelese.blog.hu/api/trackback/id/tr784286241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása