Sokáig idegenkedtem tőle, hogy idegen embernek megmutassam a lábamat. Mert azt mégiscsak az én lábfejem na. Nem mintha szégyellném, és nincs is hála Istennek semmi gomba, vagy egyéb élősködő a talpamon, de azért mégis. Persze az rögtön más, ha párom gyengéden simogatja, nyomkodja a talpamat, de idegen embernek azért mégis más.
Ezért halmozottan ért meglepetésként, mikor Anyu meglepett azzal, hogy befizetett egy talpmasszázsra. Örültem, hogy gondolt rám, és arra, hogy egész nap talpalok, tehát biztosan el lehetek fáradva, de este a zuhanyozásnál gondosan mérlegeltem, hogy mi szégyellni való is van az én lábamon. Vajon mi is lehet a lábfej ideáll, és ha van ilyen, akkor vajon a talpmasszázs alatt vajon mennyire figyelik azt, hogy a sarkaimon pl. mennyi az elhalt hámréteg, mennyire van kalapács kisujjam, vagy mennyire formásak a lábujjaim.
Ahogy elképzeltem azt, hogy a talpamat idegen ember masszírozza, kicsit úgy éreztem, mint amikor először kértem időpontot a nőgyógyászhoz. Valami intimet, valami olyat készülök közszemlére tenni, ami eddig csak az enyém volt és amit maximum csinos szandál mutatott a nagyvilágnak.
Ha létezik talp ideáll, akkor az biztos nem az én talpam, gyakorlatilag semmi sem ideális rajtam, miért pont a talpam lenne az?? Vajon talpmasszázs után a masszőrök, masszőzök majd vihogva kivesézik, azt, hogy milyen kis deformáltak az én kis lábujjaim??
Miközben én szorongva újabb és újabb hibákat találtam a lábfejemen, aközben egyre közelebb került a rettegett talpmasszázs időpont. Bejelöltem a naptárban a napot, és úgy éreztem, mintha az lenne a kivégzésemnek napja.
Előző nap este gondosan lereszeltem a sarkamat, pedikűröztem, és a lehető maximális szépséget kihoztam a talpaimból, mert az én kicsi lábfejemen nem fog senki vihogni, akár Ő a legzseniálisabb talpasszőr, akár nem.
Aznap mikor odaértem a szalonba, mondanom sem kell, hogy már olyan történeteket is kitaláltam a fejembe, hogy másnap majd közösségi oldalakon fogom viszont látni meg nem értett talpaimat.
Aztán behívtak, és egy frissítő, fertőtlenítő lábásztatás után egy kedves és közvetlen fiatalos hölgy vette kezelésbe a lábamat. Nem tudom összehasonlítani sem azzal, amit akkor érzek, amikor párom masszírozza a lábfejem. Valahogy az összes szorongásom, mintha messzíre szállt volna, és úgy éreztem ezt meg kell osztanom a hölggyel is, akinek, miután elmeséltem, hogy mit éltem át, nevetve mesélte, hogy igen, ezzel nemcsak én vagyok így mesélhetne, hogy hány ember jött először hasonló állapotban talpmasszázsra.
Igaz, hogy itt-ott fájt a kezelés, de fölvilágosított a hölgy, hogy ez miért van, mire figyeljek oda, tehát összességében amikor elhagytam a szalont, szinte nem az én meg nem értett talpaimon sétáltam ki, hanem szárnyakat kapva, olyannyira megkönnyebbültem (talán azért is, mert elveszítettem a fölösleges szorongásaimat) hogy szinte repültem hazáig. Mondanom sem kell, hogy még mielőtt kijöttem kértem egy újabb időpontot. Mégsem várhatom mindig szorongva a masszázst!
