Kell nekem a fogyókúra?

Hajnali kettő. Megint csörög a telefon. Ki más lehetne ilyenkor, mint Anita. Igen, hát persze, hogy ő
az. Ez hosszú menet lesz. Halkan felkelek az ágyból, és kiosonok a nappaliba.

A telefonba először senki nem szól bele, csak egy kis szipogást hallok, majd egyre hangosabb sírást.
Végül 5 perces vigasztalás után elég erőt gyűjt, hogy néhány szót kimondjon: fájdalom, elhagyott,
falási roham.

Anita csodálatos kislány volt. Hosszú szőke göndör haját úgy legyezte a szél, mint ahogyan egy
pillangó játszik a napsütésben a közeledő ősz előtti utolsó nyári napon. Csillogó szemeiből áradt a
szeretet, a barátság és a megértés. Pufók pirospozsgás arca életkedvtől és huncutságtól duzzadt.

Aztán Anita felnőtt, és azt látta, hogy a mai világban semmit sem ér a szeretet. Senkit sem érdekel a
barátság, és nem létezik megértés.

A gondok csőstül jöttek. Kirúgták a munkahelyéről, és másikat nem talált. Párkapcsolata, amit
valószínűleg eddig is csak a jól fizető munkahelye tartott életben nem bírta ki a nehéz napok
próbáját. Barátai soha nem voltak igazán, hogyan is lettek volna... Ancsi-Elcsivel senki sem
barátkozik!

Anita mégsem adta fel, mert erős lány volt. Elmondta, hogy mióta munkanélküli, volt ideje
végiggondolni gyermekkorától kezdődően az egész életét, és rájött, hogy mit rontott el. Azt mondta,
hogy a baj ő vele van. A teste felelős minden rosszért, ami csak történt. „Hiába viszem a legjobb
egyetemről a legkiválóbb diplomákat és ajánlóleveleket, ha már az első pillanatban meglátják, hogy
30 kiló felesleg van rajtam. Hiába veszem meg a legjobb és legdrágább ruhákat, és hiába szorongok
egész este egy tűsarkúban, ha a férfiak meg sem látnak a súlyom miatt. Le kell, hogy fogyjak! Ez az
egyetlen módja, hogy sikeres életet élhessek. ”

Ezek után minden megváltozott. Anita minden csalódását és kudarcát egyetlen dologban látta
megtestesülni: a felhalmozott kilókban. Egyetlen célja a felállított rémkép legyőzése volt. Soha nem
látott erővel kezdett neki a fogyókúrának. Egyik napról a másikra megvonta magától az ebédet
és a vacsorát. Csak reggelire engedélyezett egy gyümölcsöt. Futott, kondi terembe járt, úszott,
tornázott, és nem evett. Ezt körülbelül két hétig bírta a szervezet, aztán összeomlott. Mentő vitte
kórházba, ahol infúziót kellett neki adni. Az orvosok elmondták neki, hogy nagyon veszélyes játékot
űz. Ajánlották, hogy kérjen segítséget, és hogy lassítson a fogyókúrán.

Anita ekkor viszont már nem tudott tisztán dönteni. Megrögzötten hitte, hogy a fogyókúra az
egyetlen út, ami rendbe hozhatja az életét. Anorexiás szupermodellek képeivel tűzdelte ki a szobáját
és egyetlen percre sem engedett könyörgő hasának.

Ekkor egy pillanatra úgy tűnt, rendbe jöhetnek a dolgok. Ujjongva hívott fel egy vasárnap délután,
hogy megtalálta az igazit. „Tökéletes, egyszerűen hibátlan! A konditeremben ismerkedtünk meg.
Jogász, és észveszejtően jóképű. Csodálatos pár leszünk!”

Mivel Anita ekkor már több mint 10 kilóval kevesebb volt, a fogyásának könyvelte el sikerét. Néhány
hét idill következett. Együtt jártak kondizni, futni és úszni. Anita néha még vacsorát is főzött, de
persze ő soha nem evett belőle.

Aztán jött a végső döfés. A jogász úgy határozott, másra van szüksége, és elhagyta Anitát. A történet
legnagyobb fintora, hogy egy koránt sem karcsú hölgy lett szíve választottja. Mindent összevetve
mégis hálásak lehetünk neki.

Anita eleinte romokban hevert, de most már jól van. Megértette, hogy nekünk, nőknek az
életünk sokkal többről kell hogy szóljon, mint a halálig tartó fogyókúrázásról. Magasztosabb
feladatunk van, méghozzá az önelfogadás. Hiszen a legtökéletesebb alakú modell lányok is gyakran
elbizonytalanodnak, és irigykedve nézik, ha szembe jön egy magabiztos, kiegyensúlyozott, boldog
molett nő, aki olyannak meri elfogadni magát, amilyen.