Így szokj le a dohányzásról

Ha valaki nagy nehezen rászánja magát arra, hogy leszokjon, nem ritkán évtizedek
bevett szokását készül megváltoztatni. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez főleg
pszichikailag nagyon nehéz, kicsit ahhoz lehetne talán hasonlítani, mikor egy kutyát „a
nem pisilünk, csak a lakáson kívül” című többfelvonásos vígoperettre okítjuk épp. Ez a cikk
annyiban formabontó, hogy nem reklámoz drága, sokszor természetesen semmit sem érő
gyógyszereket vagy kezelést, hanem az akaraterőnkre hat. Anélkül ugyanis a fokozatos
leszokás (e sorok írója kiválóan halad vele) is lényegében kivitelezhetetlen, de ezt is biztosan
tudja az, aki már egyszer is próbált lejönni erről az igen költséges szenvedélyről.

1. érv – drága, és már sosem lesz olcsó
Folyamatosan előkerülő észérv a nemdohányzók oldaláról, hogy a saját pénztárcánkat is
kíméljük, ha először csökkentjük, végül teljesen abbahagyjuk a dohányzást. Nem megyek
most bele a túl jól ismert „Számold ki, mit vehetnél, ha egy hónapig nem vennél cigarettát!”
című, a médiában és különböző leszoktatásra ösztönző prospektusokban unalomig szajkózott
népnevelő játékba, de el kell ismerni, igazuk van. Én lassan két éve folyamatosan igyekszem
a lehető legolcsóbb készterméket beszerezni, de így is rámegy a fizetés jelentős része (a
feketepiacot pedig jó állampolgár módjára ignorálom).
Évekkel ezelőtt Amszterdamban járva szúrt szemet (már rendszeresen dohányzóként),
hogy az M betűs, igen híres dohánytermék átszámolva 1200 forintba kerül. Ez ugye
majdnem a legdrágább termék szerte a világon, és teljesen biztos, hogy azóta csak
drágult. Utánanézve megállapítottam, hogy ez az Unió-szerte bevezetett dohányreklám-
szigorításoknak köszönhető, amely lobbi nem titkoltan a dohányzás visszaszorításáért küzd
(az Egyesült Államokban évek óta sikeresen), valamint hogy 2015-ig (2007-ben jártunk ekkor)
Magyarországon is az akkor árnak majdnem a duplájára szándékozik a kormány emelni az
árakat. Már jövőre is 850-900 forintos átlagár várható…

2. érv – Majdnem mindenhol tilos
Gondoljunk csak a tavalyelőtt bevezetett aluljáróban dohányzás-tilalomra, valamint a tavaly
bevezetett, a további BKV-megállókban életbe lépő dohányembargóra! Idén januártól ezt a
zárt szórakozóhelyekre is kiterjesztették, és szerintem idő kérdése, hogy spanyol mintára az
utcán járva se lehessen majd pöfékelni. Ha a cigi nem elég drága, a büntetés biztosan az.

De akkor hogyan?!

Sok évig hajtogattam (utólag szánalmasnak tűnik), hogy baráti társaságban, egy sör mellett
nagyon is jól esik rágyújtani. Most, hogy mindig ki kell menni, ha füstölni akarok, az általános
lustaság is bejátszik, kinek van kedve a legjobb sztori közepén az egyre barátságtalanabb
időbe kimászni?
Ez persze a lehető legjobban veszi igénybe a megszokást, mint emberi-kényelmi

tulajdonságot, de higgy nekem, menni fog. Felemelő érzés, ha a buli után több pénzzel térsz
haza, mint eddig, mert elég volt az a cigimennyiség, amit vittél, és nem kellett vásárolnod.

Ha ez megvan, az első lépést, vagyis az adag csökkentését máris sikerrel vetted. Nagyon
sokat számíthat, ha van melletted egy nemdohányzó barát/barátnő/testvér/szülő, aki
bátorít, lelket önt beléd. Sajnos a cigi utáni vágy, mivel uralkodik rajtad, néha ronda dolgokat
mondat veled – épp ezért kell, hogy hozzád közel álló legyen az illető, mert meg fogja
bocsátani a dolgot, és még jobban bátorít.

Nálam a bevált módszer, hogy a sok évig kedvenc márkából középerősról fokozatosan térek
át gyengébbre, most például a kemény dohányosok között „hegyi levegőnek” becézett,
majdnem leggyengébbet használom. Előbb vagy utóbb már nem fog hiányozni, de ha nagyon
durva a dolog, gyújts rá, de szigorúan a leggyengébből, és a napi adagot (ha átlagolható),
folyamatosan csökkentsd! Nikotintapaszt, rágót nem javaslok.

Nem győzöm hangsúlyozni az akaraterő fontosságát: azon múlik minden. Ha elhatároztad a
dolgot, az már negyed-siker!